Murakami Haruki regényeiben sorra visszatérő téma az elidegenedés, a vágyódás, a szerelem és a magány. Megállás nélkül írja sikeres könyveit, nem hiába tesz szert egyre nagyobb népszerűségre hazánkban is. A Norvég erdő című regénye volt az - melynek filmváltozatát áprilisban a magyar mozik is műsorra tűzték-, ami meghozta számára a nemzetközi hírnevet.
A történet visszarepít minket a hatvanas évek Tokiójába, ahol a diáklázadások feldúlt egyetemi élete ellenére Watanbe Toru nyugodt unalommal folytatja tanulmányait. A mindig is zárkózott fiút ilyen apróságok nem lendíthetik ki hétköznapjaiból. Igazán csak a könyvei foglalják le, bár azok is csak jobb híján. Toru a múlt elől menekült el otthonából, ahol legjobb és egyetlen barátja, Kizuki öngyilkossága miatt nem volt többé maradása. A múlt azonban utoléri még Tokióban is, ugyanis a sors véletlen találkozásra invitálta Naoko-val, aki a középiskolában Kizuki barátnője volt. Szabadidejük nagy részét akkoriban mindig hármasban töltötték, de a megmagyarázatlan haláleset miatt elszálltak a víg kamaszévek. Egymásban talált menedéket a két, első egyetemi évét élő, megsebzett fiatal. Bár magukkal hordozták a halál állandó fájdalmát, együtt voltak csak képesek megtenni a következő lépést: elfogadni, hogy a halál az élet része, és nem annak ellentéte.
Ha ennyiből állna a regény cselekménye, biztos hamar feledésbe merült volna, de esetünkben ennél sokkal többről van szó. Toru odaadó szeretetének és támogatásának ellenére Naoko képtelen teljesen feldolgozni első szerelme halálát, aki a túlpartról hívja őt magához. Újratalálkozásuk után egy évvel idegszanatóriumba vonul, ahol a világtól elzárt, csendesen csordogáló természetben próbálja összerakni darabokra tört elméjét. Toru kitart mellette, állandó leveleivel biztatja őt, meglátogatja az eldugott intézményben, ahol a nyüzsgő élet feledésbe merül, és mindenkit magába szippant a néma béke. Egy új lehetőség is belép Toru életébe a mindig életvidám és különc, arcpirító témákról bárhol nyugodtan csevegő Midori személyében. A távoli, idealizált, gyönyörű, de álomszerűen elérhetetlen Naokoval szemben Midori valós és elérhető. Játékos bájával boldog időket hoz Toru fásult mindennapjaiba.
A két lány megérkezése előtt Toru nem haladt semerre, tette, amit kellett, tanult, dolgozott, de minden cél nélkül. Megjelenésük után is inkább passzívan szemléli az eseményeket, hagyja, hogy magával ragadja a két lány, de a tapasztalatok, a más-más életutak megismerése után fejben kezd felnőni. Kizukival szemben ő képes túllépni a gyerekkoron, a küzdést és az életet választani. S bár másokat nem, de magát meg tudja menteni a végső összeomlástól.
E történetbe a Beatles Norvegian wood címadó számának felhangzásával csöppennünk bele, ez a katalizátor, mely Toru egyre jobban elhalványodó emlékeit a felszínre hozza, hiszen egykor ez volt Naoko kedvenc dala. Murakami könyveiben rá jellemző módon mindig csemegézhetünk a huszadik századi amerikai populáris kultúra zenei világából, ezek mindig segítenek elmerülni könyveinek lassú ütemű, szomorkás hangulatában.
Szereplői meglepő könnyedséggel nyílnak meg egymásnak, nem burkolóznak hazugságok hálójába, nyíltan beszélgetnek egymással a halálról, az egyéjszakás kalandok élményeiről, pornófilmekről, akár az első orgazmus megélésének folyamatáról is. Még az olvasóra is terápiás hatást gyakorol az érzelmek ilyen szabad kinyilvánítása, amely nem elsősorban a testi vágyak kiélésében nyilvánul meg, hanem a bizalomteljes beszélgetésekben.
A japán írók kiemelkedő módon képesek a szereplők érzelmi állapotát a természet változásaival párhuzamba hozni, így Murakami is kitűnően alkalmazza ezt a módszert. Az ablakon kopogó eső védőköpenyt borít a zaklatott lelkű Toru és Naoko első testi egymásra találására, ahogy a mindent elborító erdők és mezők végtelen bársonyossága is könnyedén magába rejti az idegszanatórium meghasadt betegeit.
Murakami egyedi jellemrajzai, a sokszínű szereplők találkozása és egymásra hatása, naturális és finom leírásai, fiatalos stílusa és történetének hihetően hihetetlen fordulatai, a megválaszolatlan kérdések állandó jelenléte magával ragadják az olvasót, aki képtelen lesz elszakadni az emlékek nosztalgikus világától.
A Norvég erdőben a soha vissza nem térő momentumok és lehetőségek varázsainak megragadása és a pillanat elmúltával a továbblépés szükségessége áll a középpontban. Fel kell nőni, döntéseket kell hozni, el kell hagyni a bohém fiatalságot, hiszen csak az marad örökké tizenhét éves, aki annyi idősen hal meg.
Cziszer Marietta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése