Kiút

Baromi kényelmetlenül érezte magát. Tíz perccel előbb érkezett, és lepakolta a holmiját a teremben. Tudta, mi vár rá, inkább a folyósón várt.

Az első félévben ismerkedtek össze, volt néhány közös órájuk. Valamiért rögtön egymásra találtak, és azután hárman jártak még WC-re is. Kata és Zsófi nagyon egy hullámhosszon voltak. Ő egy kicsit kilógott a sorból; a legjobb barátnők mellett egy kicsit kívülálló, az a harmadik. De sosem bánta, neki így pont megfelelt, nem érezte magát kirekesztve, csak a lányok sokkal részletesebben elemezték ki a pasi-ügyeket, mint amire neki igénye volt. Szerette megtartani a nagy titkait. Ez a része nem hiányzott. A hülyeségben meg a buliban amúgy is együtt voltak. Mikor Zsófi ösztöndíjat kapott, gondoltak egyet, és mind a ketten kimentek hozzá egy hétre. Csak úgy bele az ismeretlenbe, egy szál hálózsákkal. Jó kaland volt. Az volt az utolsó. Aztán kiderült, hogy Kata beteg. Mindig rosszul volt a gyógyszerektől. Teljesen megváltozott. Egy darabig folyton ki volt borulva, aztán már nem nagyon látszott rajta, csak elcsendesedett. Nagyon. Régen mindig pörgött, magabiztos volt, az az irányító típus. Később már nem vezette a bandát, nem volt mit. Inkább szomorúnak látszott. Már ahogy ezt meg tudta ítélni messziről. Néhány éve már nem nagyon beszéltek. Nem tudta, hogyan viselkedjen vele, miután kiderült ez az egész. Nem tudta, mit mondjon. Inkább nem szólt semmit. Még emlékezett, mikor Kata egyszer megpróbált viccelődni valamin, ő meg igazán nem tudta mit reagáljon. Olyan groteszk volt az egész. Semmi kedve nem volt vigyorogni, még kényszerből sem. Végül mosolygott egy kicsit, és gyorsan elkezdett mással beszélgetni. A nagy barátságnak szép lassan vége lett. Zsófival még egy darabig össze voltak nőve, de az is elmúlt. Mikor legutóbb beszélt vele, épp arra panaszkodott, hogy Kata mennyire megsértette. Zsófi sosem csinált problémát ebből az egészből. Úgy viselkedett, mintha semmi nem változott volna. Állandóan gondjai voltak, ez tény, de az már az elején feltűnt, hogy mindig az ő problémája volt a legnagyobb. Úgy látszik, Kata egyszer kibukott. Azóta ők sem beszéltek.

Ez volt az utolsó óra, szerencsére. Kata megint egyedül jött. Kicsit tétovázott, aztán beült középre a kis szemináriumi teremben. A padok U alakban voltak. A legrosszabb elrendezés, mindenkin át kellett másznia, ha a helyére indult. Így muszáj volt elmennie Kata mögött. Már messziről látta. Kint álldogált még a folyósón, így legalább nem volt olyan nyilvánvaló, hogy nem akar vele beszélni. Csak akkor indult be, amikor feltűnt a tanár a folyósón. Nagy nehezen bemászott a félig behúzott székeken. Kata pont felnézett, mikor odaért. Zavarában hirtelen nem tudta mit tegyen. Lehelletnyire hozzáért a vállához, és dobott felé egy apró mosolyt. Megkönnyebbült, mikor leült végre. Ez volt az utolsó alkalom. Idén diplomáznak.

Liebhauser Edina