Drága barátaim!

Az adventi időszakban perzselő lázban ég a világ. Rég elhagytuk már a száncsengőt, nem terjeng fahéj illata sem a levegőben, fagyöngy helyett is ócska műanyagot aggatunk az ajtónkra, mégis dübörög a karácsonyi szezon. Kár, hogy az ünnep szelleme kiszállt a díszbe burkolt fák testéből.

Mindenki a megfelelő ajándék után kutat a könyvesboltok, a kézműves vásárok portékái közt, vagy a hobbiboltok illetve a nagy bevásárlóközpontok polcain (egy-egy bóvlit a kosárba téve). A nézelődők, vásárlók többnyire nem távoznak üres kézzel, megtalálják, ami kell (meg azt is, ami nem). Furán is venné ki magát, ha huszonegy évszázad után, megtörve a hagyománnyá vált tárgyi ajándékozást, nem pakolnánk tele a megcsonkított, szobába állított fenyő alatt tátongó ürességet. Megszoktuk. Érzéseink helyét technikai kütyük tucatjaival, híres emberek drága parfümjeivel, márkáival, ereklyéivel, luxusnyaralásokat megtestesítő repülőjegyekkel pótoljuk. A legszomorúbb, hogy az ajándékozottak ezt el is várják. A lényeg, hogy minél trendibb, drágább dolog várjon minket a haldokló örökzöld alatt. Akinek mindene megvan, akinek semmi nem jutott, akinek semmi nem elég, a szerénynek, a ledérnek, a bohémnek, az elvontnak, a komolynak, a műkedvelőnek, a lazának, a bakfisnak, az öregnek, a férfinak, a nőnek. Mindenkinek megtalálhatjuk a neki legmegfelelőbb ajándékot, azt viszont jó lenne szem előtt tartani, hogy a szeretetet, amit az ajándékokba csomagolunk, nem kilóra mérik. Másképp kellene örömet szerezni.

Ugyanúgy megszoktuk, hogy a szeretet ünnepén sem a kapcsolatokra helyezzük a hangsúlyt. A boltban minden kelléket megvásárolunk, hogy minél több tárggyal varázsoljuk ingergazdagabbá életünket, hogy minél előbb túleshessünk a protokollon. Pedig akár el is készíthetnénk ezeket: süssön közösen a gyerek a szülővel, együtt díszítsék fel a fát, öltöztessék ünneplőbe a házat, vagy egyszerűen csak örüljenek annak, hogy együtt vannak, és ha már az év további 362 napján nem foglalkoznak egymással, legalább szenteste és karácsony többi napján legyen első a família. Ehelyett az ünnep folyamán negyedóránként összevész a család a karácsonyfán holtan lógó szaloncukrok elrendezésén, az ünnepi vacsora elköltése közben pedig legfontosabb dolognak a tavalyi és idei hal íze közti különbséget tartják megvitatni. Elsiklunk a lényeg felett, és belefulladunk a kínos részletekbe. Ez a helyzet.

Hó ropog csizmám talpa alatt. A frissen tisztított, ünnepi posztókabátról hógolyózás nyomait takarítom, mielőtt belépek nagyi kandallóval kifűtött, mézeskalács illatú házába. Ajtónyitás után azonban szembevág a valóság: a nagyi nem sütött mézeskalácsot, helyette celofánba csomagolt, áruházi bejglivel fogad kosárba rendezett, fröccsöntött almákkal és „Made in China” feliratú fenyőgallyakkal díszített ebédlőasztalánál. A szobában meleg van a kandalló tüzétől, itt belül mégis fázom…

Mácsadi Anni