A hiány gyakorlata

Nemrégiben – több hónapos huzavona után – ismét szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy egy frissen végzett, ambíciózus pályakezdőnek nehéz dolga van, ha álláshoz szeretne jutni.

Amikor az ember először kerül be a felsőoktatás köreibe, még tele van tervekkel, úgy gondolja, jól választott a felvételi tájékoztatóból. Sajnos csak a felvett hallgatók fele marad ilyen elégedett képzésével kapcsolatban az első félév után.
A megkérdezettek szerint ez főleg a hiányos tanterv miatt alakul így. Tudom, nem szabadna általánosítanom, hisz nem egy képzés felel meg az elvárásoknak, de a nagy többség a közelükbe sem ér, s erre igen hamar rájönnek a benne lévők. Sok a diák, kevés a tanár, szokás mondani. Nem is csoda, hiszen ha valaki nem kiemelkedő szakértője az adott területnek (doktor, professzor, stb.), nem veti fel a pénz. Márpedig így igen nehéz az oktatás elkötelezett hívének maradni…
Másrészt, mivel a szükős idő és költségkeret miatt hamar túl akarnak lenni egy – egy évfolyam oktatásán, a tantervek javarésze nem, vagy alig tartalmaz szakmai gyakorlatot. Persze, az ember eleinte úgy gondolja, majd bekopog a neki kellő cég ajtaján, ahol aztán tárt karokkal fogadják a fiatal munkaerőt… Kiábrándító, de nem. Ugyanis a munkahelyeken sincs elég mozgósítható erőforrás – ha szabad így nevezni a leendő gyakorlati oktatónkat – ezért nincs senki, aki vállalná egy zöldfülű útjának egyengetését. Pedig kötelező, fizetetlen gyakorlatról van szó, viszonylag rövid időre, mégsincs lehetőség. Egyes iskolák megpróbálják saját házuk táján megoldani a problémát. Ez lehet jó megoldás, de rosszul is elsülhet: egyfelől nincs igazi, érdemi visszajelzés a munkánk sikereiről és hiányosságairól, másfelől sokhelyütt nem ismerik el az iskolai gyakorlatot szakmai tapasztalatként.
A hallgatónak így meg kell küzdenie a bürokráciával, a gyanús méregetéssel, temérdek elutasítással, s csúnyán hangzik, de többeknek kell megismerkednie a protekció fogalmával, mint amennyi egy ilyen pici országban egészséges lenne. „Bármikor bejöhet” – szól egy reklám szlogenje. Sosem gondoltam volna, hogy az állás megtalálása is ennyire a szerencsén múlik majd.

Megoldást jelentene az, ha az egyetemek és karok szorosabbra fűznék kapcsolatukat a helyi munkáltatókkal, ezáltal egy belső listát állíthatnának össze a hallgatók számára, melyben szerepelnének azok a cégek, melyeknek nem okoz gondot egy ifjonc betanítása. Ez a lista tartalmazhatná a komplett munkaköri leírást (ezzel elkerülhetők a szamárlétra fölösleges részei), s hogy az egyes munkahelyek mennyi időre, illetve milyen mélységben vállalnák el a gyakorlat levezetését.
Csak valakinek szánnia kellene erre némi időt…


Czimerman Zsuzsa