Volt neked gyerekszobád?! Hangzik el sokszor a kérdés. A válasz erre általában nagy mosoly és előtörő szép emlékek. Mindenkinek voltak kedvenc babái, mackói, pöttyös labdái, esetleg képzeletbeli barátai. Néha jó lenne összeverni a csizmánk sarkát és visszarepülni kicsit a múltba, az önfeledt móka és kacagás idejébe.
Sajnos manapság ez nem igazán kivitelezhető. Esetleg most is leülhetünk Legozni, vagy mehetünk egy kört Ken babával és a rózsaszín cabrióval, de biztosan kissé furán tekintenek majd ránk az emberek. Így csak a visszaemlékezés marad számunkra.
A távirányítós kisautók igazán menők voltak. Minden kedves kispajtásom vandálkodott matchboxokkal, versenyzett a sztrádán eszeveszett tempóban, az adrenalintól teljesen felpörögve, majd pedig lebiggyesztett szájjal könyvelte el a vereségét (mert állandóan én nyertem :) ). Személy szerint legtöbbször az volt a célom, hogy valakit elüssek vagy felborítsak. Persze ilyenkor nem dicséretet kaptam. Visszagondolva meg is tudom érteni… Anyu például nem igazán értékelte, amikor a kisautómmal beálltam a lába alá, miközben ő egy tálca sütivel sétált a konyhában. Repült minden, anyu, a süti, és a kisautóm ki a házból.
A játékvasút is jó hecc volt, bár egészen hamar bele lehetett unni a keringésébe. Egy időszakomban, eltökélt célom volt, hogy az egyik szobánkban berendezzek egy hatalmas terepasztalt, ahogy a nagyok tették a kiállításokon.
Szerintem mindegy gyerek szerette magát körbebástyázni a hőn szeretett és megbecsült, puha plüssállatokkal éjszakára. Emlékszem, volt, hogy a fél ágyat az állatkák hada tette ki, hiába voltam hely szűkében, nem maradhatott ki senki a sorból. Pláne nem a kedvencek! Őket érte a megtiszteltetés, hogy egészen közel, a takaró alatt, a karjaimban tölthették az éjszakát. Így mindig volt „valaki”, aki vigyázta az álmom, sosem kellett félni a sötéttől. Bár azért arra mindig figyelt az ember lánya, a lába le ne lógjon az ágyról, nehogy valami szörnyecske elkapja.
Aztán ott voltak a játszótérré változtatott szobában a sírós babák, a moncsicsi, a búgócsiga, ami minden pörgetésnél új élményt nyújtott, meg a Kelj fel Jancsi, aki a fenekén sosem fért meg. Később új korszak kezdődött… Puskák, pisztolyok, hatalmas háborúk az udvaron, majd levezetésképpen jöhetett a harc, ki, hogyan tudja felöltöztetni a kedvenc Barbie-ját. Viszont csak az lehetett igazán menő, aki rendelkezett MINIMUM egy sütibabával is. Őt egész egyszerűen, a kis kalapja és a szoknyája segítségével sütivé lehetett alakítani.
Ezek az idők sajnos elmúltak, már nem játszunk játékpuskákkal, a babák is a szekrények mélyén alszanak, várva, hogy valaki leporolja őket, s mint Csipkerózsika ébredjenek fel a mély és hosszú álomból. Gyerekkor… De szép is volt…Füstös Anna
Lego a király! ;)
VálaszTörlés