Kiállítás látogatás szabadon, kurátor vagy biztonsági őrök fürkésző tekintete nélkül, ameddig csak jól esik. Így is lehet.
Bergics Balázs és Lévai Gábor többek között Pécsett készített fotóit tekintheti meg az a kedves Pécsen járó, aki ellátogat a Szent István tér 17. szám alatt található kis kiállító terembe, a Mecseki Fotóklub Galériába. A helyszín nem véletlen, hiszen az említett két kiválóság is a több mint 50 éve fennálló Fotóklub tagja.
Ellátogatni pedig nem időpocsékolás. Rendkívül új és maradandó élményt nyújtottak számomra magának a kiállításnak a körülményei. Itt nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt egy rendszeresen múzeumokba, kiállításokra járó elvárná- például én. De ez nem is feltétlenül baj.
Első megjegyeznivaló, hogy a kiállításhoz kulcsot kell kérni az emeleten, hiszen az ajtót zárva találjuk, ha éppen nem tekinti meg valaki más érdeklődő a képeket. Nem kell pánikba esni és visszavonulni, elő a magabiztosságot, és hajrá, kommunikálásra fel! Furcsán hathat ez a szituáció, és felmerülhet az a kérdés is, hogy milyen lehet a kiállítás, amire úgy kell betörni? De miután egy kedves kollegina megnyitotta számunkra a termet, s magunkra hagyott azzal a kéréssel, hogy miután kinézegettük magunkat, legyünk szívesek bezárni és visszavinni a kulcsot, egy egészen új érzés kerített hatalmába. A szabadságé, azé, hogy itt nem kell úgy tennem, ahogy elvárják, hanem kényem-kedvem szerint nézhetem végig a csodás képeket. Közel mehetek hozzájuk, nem kell suttognom, de még odébbállnom sem egy új nézelődő miatt, vagy várnom arra, hogy szabaddá váljon a tér egy-egy kép előtt. Nem volt az a feszengő érzés sem, hogy meddig illene maradni, mikor kellene már menni. Teljesen nyugodt légkörben telt el az idő. S emellett az is eszembe jutott, hogy milyen bizalommal vannak az ember iránt. 
A kiállításon kisszámú, de annál nagyobb értékű képeket láthatunk. Témájuk, ahogy az a címből is kikövetkeztethető, az éjszaka; annak színei, formái és világa. Láthatunk magányosan álldogáló szobrot, tűzijátékként tündöklő csillagokat a puszta felett, vagy akár a Niké-szobrot, amint rendületlenül néz le egy viharos, villámokkal tűzdelt éjjelen Pécs városára. Személyes kedvencem pont ez a kép. Hogy miért? Mert emlékeket ébresztett az én odalátogatásaimról, s eszembe juttatja, hogy megint fel kellene menni és lenézni, mielőtt még elhagyom télire a várost. A kép utazásra vitt a múltba és a jövőbe is, illetőleg újfent elgondolkodtatott a látvány arról, hogy milyen jó dolog lehet viharban kimenni valahova, csak azért, hogy egy villámot lencsevégre kapjon az ember, és hogy vajon mennyi időbe telik eme gyümölcs leszakítása…Ajánlani tudom mindazoknak, akik szeretik a nem szokványos kiállításokat és a 21. század tájfotóit. Belépő csupán egy kis diskurálás az ott dolgozókkal, ami nem terheli meg pénztárcánkat.
A kiállítás január végéig tekinthető meg személyesen, február elsejétől pedig átköltözik a netfüggők számára barátságosabb Mecseki Fotóklub online galériájába.
Cziszer Marietta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése