2010. december 16., csütörtök

A kreditrendszer buktatói, avagy az iskola az életre nevel

Manapság gyakran felróják a fiataloknak, hogy nem sietnek az egyetem elvégzésével. Ebben van valami igazság, hiszen ez az utolsó alkalom, hogy a 40 évig tartó munka (nélküliség) előtt élvezzék kicsit az életet. Sok esetben azonban a szándék megvan, a rendszer hibádzik.

Egy öregdiáknak, aki még a Bologna-rendszer előtt kezdte meg tanulmányait, öt év alatt kell (-ett volna) megszereznie a diplomát, két szakon. Ez a 10 félév alatt 330 kreditet jelent. Nem tűnik túl bonyolultnak, ugye? De mindig vannak buktatók.
Az utolsó szemeszterben már csak a szakdolgozat leadása van hátra, amiért szakonként 15-15 kreditet adnak. Tehát a maradék 300 kreditet kell 9 félév alatt teljesíteni, ami 33.3 kreditet jelent szemeszterenként. A bölcsészkar 1-2 kredites kurzusait tekintve ez minimum 16-17 kurzus egy félévben. Ideális esetben. Ilyenkor igyekszünk néhány olyan szemináriumot felvenni, ahol egy laza 15-20 oldalas beadandóval kiválthatjuk a vizsgát. Így is marad elég; 18-20 napos vizsgaidőszakkal számolva szinte minden napra jut egy ZH vagy kollokvium. Ilyen körülmények között még a legügyesebbek sem tudják úgy összeállítani a vizsgarendet, hogy néhány időpont ne ütközzön. Ez esetben az oktatók jóindulatán múlik minden- ami azonban sokszor hiányzik az egyenletből.
Amelyik hallgató esetleg élni szeretne globális világunk előnyeivel, könnyen lemaradhat. Más országok egyetemi rendszereit tekintve ugyanis nem jellemző ez a feszített tempó. Egy szemeszterben átlagosan 6-7 kurzust teljesítenek a hallgatók, amelyek kreditértéke 4-6 pont körül mozog. Az egyszeri egyetemista külföldről hazaérve nem kis meglepetésre számíthat. A külföldi tantervek ugyanis nem mindig egyeznek a hazaival. Ismét az oktatók jóindulatán múlik, hogy elfogadják-e a kint teljesített órákat. Arról nem is beszélve, hogy a diák az ottani 6 kreditről lemondhat, a teljesített 6-7 kurzus elszámoltatásánál legfeljebb 12-14 kreditpontot könyveltethet el. Máris két lépéssel hátrányban van. Hát még, ha az őszi félévben vállalkozik a kalandra. Németországban például bő egy hónappal tovább tart a szemeszter, a vizsgaidőszakról nem is beszélve. Ha sikerül mindent az első néhány héten letudni, hazaérve már jócskán benne vagyunk a tavaszi szemeszterben. A szigorú oktatók óráit máris elbuktuk, hiszen túlléptük a megengedett két hiányzást. Hogy ez nem a mi hibánkból történt? NEM SZÁMÍT! Kicsit elkeseredve ugyan, de nekilátunk a lemaradás ledolgozásának. Bőszen számolgatunk minden órafelvételnél, hány kredit hiányzik még, és azt melyik kódból kell teljesíteni. Összeállítjuk az órarendet legalább három variációban, hiszen a 25 fős limittel meghirdetett szemináriumokra egy 120 fős évfolyamon szinte lehetetlen bekerülni. Nem számolva az elcsúszott felsőbbévesekkel. A rendszert tekintve legnagyobb igyekezetünk ellenére is, előbb-utóbb belőlünk is az lesz.
Még hiszünk benne, hogy csak egy félévet fogunk csúszni, ami ugye nem olyan vészes.
Pedig a legjobbról még nem is beszéltünk. A horribilis összegű ösztöndíjból ugyanis elég nehéz kijönni egy hónapban. Ha a szüleink nem milliomosok, éppen elég kifizetni nekik a kollégiumi díjat vagy az albérletet, és akkor még nem utaztunk haza, nem ettünk, a buliról nem is beszélve. Éppen ezért nem ritka, hogy a hallgatók munkát vállalnak. Ez plusz idő és energia. Dolgozni pedig legtöbbször napközben, reggel nyolc és délután négy között kell, még akkor is, ha esetleg ez csak 4-6 órát jelent. Ez az időintervallum azonban egybeesik a legkedveltebb fogadóóra-időpontokkal, amelyeket általában 10-14 óra közé tesznek. Hát, hajrá! Intézd el az adminisztrációt! Nem gond, megoldjuk!
Nem keseredünk el, még jobban igyekszünk behozni a lemaradást, számoljuk a krediteket, a kódokat, hiszen túllépni sem szabad a limitet, mert fizetni kell a túlteljesítésért. De jaj akkor, ha valamit elnéztünk! A hiba legtöbbször az utolsó pillanatban derül ki, mikor kezünkbe kapjuk az abszolutóriumot. A szakdolgozat már leadva, a lélek kezdett megbékülni, és most vége. Ha véletlenül azonos kóddal vettél fel két órát az öt év folyamán, vagy a 150 kurzusból egyet elnéztél valahol, máris buktad az egészet... a finish- ben, természetesen! Mást mond a TO, az oktató és az ETR is. Hogy melyiknek higgy? Nincs válasz! Oldd meg! Eszedbe ne jusson a rendszer jóindulatára számítani, a dolog úgyis elcsúszik valahol. Ha a TO-n esetleg segítenének, az oktató vagy a tanszékvezető veszi fel a zord álarcot, vagy pont fordítva. A végeredmény egy újabb félév. Az, hogy ez neked 100.000 Ft körüli összegbe, a jó hírnevedbe és még hat hónapodba kerül, nem érdekel senkit.

Liebhauser Edina

1 megjegyzés: