2011. március 18., péntek

30y a Kodályban is


A Pécsi Hangzás programsorozat keretén belül szerda este a 30y lépett fel a Kodály Központban. A zenekar Pécsett először játszotta a Szentimentálé programját, a közel két órás, ülős ipszilon koncert után mindenki elégedetten távozhatott a Központból.

Kiscsillag és Takács Eszti után, Punnany Massif és Zagastic előtt a pécsi kötődésű előadók Kodály Központos fellépés sorozatából nem maradhatott ki a 30y sem. A zenekar Szentimentálé koncertjein a csendesebb, áthangszerelt dalok dominálnak, így pedig az ütős dallamok lágyabb hangszínben szólalnak meg. Az első szentimentális 30y dalok már közel hét éve megszülettek, és a zenekar évente egy-egy ilyen fellépést épített be az aktuális programsorozatába. A Szenitementálé koncerteket eddig jobbára csak a Művészetek Völgyében és a Müpában élvezhették a rajongók.

Szerda este végre a pécsi közönsége is közelebbről megismerhette az ütős rockzenekar meghittebb és mesélős oldalát. Azt pedig, hogy a pécsiek már nagyon várták a koncertet, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szerda este 20 óra után pár perccel már nem nagyon lehetett üres széket látni a koncertteremben. Ezen kívül arról is volt lehetőségünk meggyőződni, hogy nem felszínesek azok az állítások, melyek szerint a pécsi Kodály Központ Európa egyik legjobb koncertterme, és kiváló akusztikája van, ugyanis a dalok remekül szóltak.
A közel két órás koncerten a Szentimentálé programból kihagyhatatlan számok mellett (6 milliárd, Felhő csorog, Világ lepedője) hallhattuk az tavaly novemberben megjelent album legújabb dalait is áthangszerelve. Így a zúzós slágerszámnak tekinthető, de most finomabb hangszerelésben előadott Mecseki Sétányok mellett először játszották szentimentális közegben a Jó Január Hercege és a Nemlétező című számokat is.



S ha már 30y és a hazai közeg, akkor a zenekar nem hagyhatta ki a nagyon pécsi Pécsi tánctanár című népszerű dalt sem. Mindezeken kívül érdekes volt hallgatni, ahogy a Kodályban minden gátlás és habozás nélkül Beck Zoli a „Cipeld helyettem hazáig, geci!” sorokat énekli újra és újra.


A zenekar frontembere, aki a koncerten hozta formáját - és az éneklés mellett szokásos monológjaival még jobban a figyelem középpontjába került - nem csak a gitárjával a mikrofon mögött énekelve tetszelgett, hiszen a Szerelem mindig című szám közben saját magát kísérte zongorán.

A nagyérdemű elégedetten nyugtázta Beck Zoliék első pécsi Szentimentálé koncertjét, ennek elsődleges jele, hogy háromszor tapsolta vissza a zenekart. A 30y szentimentális oldala érezhetően népszerű a hallgatóság körében, nem hiába került többször szóba, most pedig már tervben is van egy újabb lemez kiadása, csak a Szentimentális dalokkal.

A 30y a „kreatív kampány” elemeinek is tökéletesen eleget tett szerda este. A zenekar az új album (Városember) kapcsán egyedülálló kezdeményezést indított. A december óta turnézó és az ország legkülönbözőbb pontjain lemezbemutató koncertekkel fellépő együttes a fellépésekre az adott város Városlepedőjével érkezik, amire a rajongók rajzolhatnak, festhetnek, üzenhetnek bármiről, legyen szó ipszilonos élményekről, vagy arról, ami a kicsi szívüket nyomja. A Kodály Központ előcsarnokába pedig szerdán az eddig elkészült 16 városlepedőt kiállították. A 30y-os drapériák kilógatása nagyszerű látványt nyújtott. A Kodály Központban március 16-án 16 városlepedő lógott ruhaszárító köteleken, a tizenhetedikre pedig a pécsi közönség rajzai, gondolatai kerültek fel.

Németh Réka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése