Statisztákból testőrség?

Széltében-hosszában bejárta a magyar sajtót, hogy Orbán Viktor március 15-ei beszéde alatt fizetett statiszták tapsikoltak és éljeneztek „Vezérünknek”. A megdöbbentő eset után a Fidesz közölte: a statiszták „látványelemként” funkcionáltak. A nagy rendrakásban biztos találtak valahol eldugva egy csontváz mellett 1,25 milliót, és hirtelen nem tudták mire költeni. 

Az Origo felvételeinek tanulsága szerint ötszáz statiszta volt jelen Orbán Viktor ünnepi beszéde alatt, akiket saját bevallásuk szerint egyáltalán nem érdekelt, hogy mit mond a miniszterelnök, csupán kereset kiegészítésért jöttek. A Fidesz nem tagadta, hogy fizettek nekik, de szerintük az emberek a látvány részeiként, mintegy „művészeti produkcióként” szerepeltek.

Kép: velemenyvezer.blog.hu

A világtörténelemben nem először fordult elő, hogy egy párt statisztákat alkalmazott az ünnepségén, ám azt gondolná az ember, hogy 2011-ben, itt, Európa szívében már nem divat több száz embert kivezényelni állami ünnepségre. Sőt, mi több! Vér ciki! Főleg, ha az illető „Hatalom” épp most csinált forradalmat, és támogatja majd’ 7 millió állampolgár. A Fidesz nem így gondolta. Nem bíztak semmit a véletlenre, inkább felhívtak egy statisztákat közvetítő céget. Bizonyos források szerint feketén, számla nélkül nyomtak a „lelkes” forradalmi tömeg tagjainak kezébe egy kétezrest. Mivel nem voltam ott, nem tudhatom, de ez esetben valahogy így képzelem a beszélgetést:

(Vigyázat! A következő sorok feldúlhatják egyes olvasóink lelki világát, sérthetik nemi, vallási, politikai hovatartozásukat! Továbbá a valósággal való bármiféle egyezés csakis a véletlen műve lehet.)

- Jó napot, StatisztaKözvetítő Iroda!

-  Jó napot! Szükségünk lenne párszáz statisztára?

- Mikorra, hova és pontosan mennyi kéne?

- A miniszterelnök március 15-ei beszédére, a Múzeum kertbe. Mondjuk ötszáz elég lesz.

- Ajjajjajj. Nem fog menni, nem közvetíthetünk tojásdobálásra és randalírozásra embereket, csakis törvényes dogokra.

- Ember! De hát a Miniszterelnöki Hivatalból telefonálok! Hivatásos tapsolókra van szükségünk!

- Igen? Akkor az megoldható. Két millió háromszázezer forint lesz, a statiszták számláit előre kell rendezni.

- Megoldhatnánk okosban.

- Tessék?

- Úgy értem, esetleg… valahogy olcsóbban összehozhatnánk.

- Ennek ennyi az ára.

- Nem kérünk számlát senkitől, csak jöjjenek, tapsoljanak, éljenezzenek, és a helyszínen mindenkinek a kezébe nyomunk kétezret.

- De, de ez így nem szabályos, megbüntethetnek érte.

- Ember! A Miniszterelnöki Hivatalból telefonálok! Nem büntetni meg senki, csak nem akarunk adót fizetni!

- Hát, végül is megoldható, egyezzünk meg 1,25 millióban.

- Rendben!

Ha hiszünk ennek a verziónak, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy az állam a saját zsebéből vette ki a pénzt. Ezért mindenképpen nagy taps jár nekik, csak most nem az ötszáz bátor „Forradalmár- tól”, hanem a tíz millió másiktól. Arról nem is beszélve, hogy költhették volna másra ezt az összeget. Mondjuk a pocsék egészségügyre, vagy a pocsék úthálózat javítására, de még akkor is jobban járunk, ha csak úgy random szétszórják a pénzt egy repülőről. 

Tényleg nem értem, miért kellett ez. Ha mindenképpen szükségét érezték, hogy az összegyűlt ünneplő tömeggel szemben - merthogy a statiszták a Múzeum lépcsőjén, háttal Orbánnak álltak– emberek álljanak, miért nem kerestek a rajongóik között? Biztosan akadtak volna jelentkezők e nemes feladatra. Méghozzá ingyen! Hiszen micsoda megtiszteltetésben részesülhet az, akinek a feje bekerül a tévébe, miközben a főnöke beszédet mond…

Engem az, ahogy ott áll ötszáz ember a lépcsőn, nagyon emlékeztetett a hatalom éhes diktátorok testőrségére. Olyanokéra, akik fenyegetve érzik magukat a saját népüktől. Rettegnek, hogy jön valaki, aki hozzájuk vág egy tojást. Esetleg egy kézigránátot…

Piller Krisztián