2011. március 14., hétfő

Jimmy Choo, az elérhetetlen luxus


Az elérhetetlenül nagy márkák egyike közé tartozik a Jimmy Choo nevével fémjelzett cípőmárka. E szó hallatán minden hozzáértő felkapja a fejét, és már látja lelki szemei előtt kedvenc Jimmy Choo modelljét.

Jimmy Choo-nak szinte a vérében van a cipész szakma, hiszen malajziai cipész családban született 1961-ben. Már nagyon korán tudatában volt annak, mi akar lenni, ezt bizonyítja, hogy első cipőjét 11 évesen készítette el.  Mivel családja nem tudta támogatni, egyetemi évei alatt részmunkaidőben éttermekben és cipőgyárban dolgozott. Tanulmányaival 1983-ban végzett a mai London College Fashion-ban. 1984-ben Lucky Shoes név alatt árulta saját tervezésű cipőit. 1986-ban nyitotta meg első műhelyét. A divatvilág igen hamar felfedezte tehetségét, hiszen lábbelijei már 1988-ban 8 oldalon keresztül szerepeltek a Vogue-ban. 1990-től Diana hercegnő is emelte népszerűségét, oda volt a cipőiért. 1999-ben pedig megnyerte a British Fashion Council: Az Év Kiegészítőtervezője díját. Annyira sikeres lett vállalkozása, hogy 2001-ben eladta a cégéből 50%-os részesedését, de azért a tervezéssel nem hagyott fel.

A luxus cipész, ahogyan ő fogalmaz, azoknak a nőknek tervez, akiknek jól kereső munkájuk van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint cipőinek ára, amely 395-1200 dollár között mozog. Cipőiben a vagányság és az elegancia dominál. Főleg azoknak a nőknek ajánlott, akik szeretik az elegáns, magas sarkakat, de nem a hétköznapi stílusban. Azt mondhatni, hogy a modern nők nélkülözhetetlen kelléke, luxus-kényelmes cipők, melyek már az első pillanatban felismerhetők. Jimmy Choo kollekciójával mindenkit levesz a lábáról. Forgalmazott termékei között nem csak a cipők szerepelnek, hanem megtalálhatók kiegészítők, táskák, parfümök. Férfi cipői nem annyira nyerték el az én tetszésemet, számomra kicsit elvontak. Érdekes módon nagy hasonlóságot lehet felfedezni Rosalie Bag elnevezésű táskája és a Hermés Birkin táskája között, lehet, hogy Jimmynek inkább a cipőkészítésnél kellene maradnia? Choo úr szívesen segít a kisebb márkáknak is, hiszen 2009-ben a H&M-nek készített kollekciót, ami nagyon nagy sikert aratott. 
 
Az eddigi legvagányabb modellje a 2010-es tavaszi-nyári kollekciójában szereplő világító sarkú platform cipő, melyben az elemek cserélhetők. Remek, ötletes és egyedi darab, habár számunkra megfizethetetlen, 1745 euró, azaz kb. 486 ezer Ft. Ezt Katy Perry viselte először egy zenei fesztiválon.

Jimmy további híres rajongói közé tartozik többek között Kylie Minogue, Renée Zellweger, a Bush-lányok és Beyonce. Ha valaki a földi halandók közül csatlakozna a rajongók táborába, örömmel értesítem, hogy már kis hazánkban is megtalálhatók a cipők, Budapesten az Andrássy út 33-as szám alatt a GOLD cipőüzletben. Megvenni sajnos mi nem tudjuk őket, de azért elmehetünk megcsodálni, mint luxus márka kedvelők.
Kuhár Anna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése