Meredten bámulok az égre
Fölöttem dögkeselyűk
Üveges szememben megcsillan a kétely
Mint mindig
Megkopott szavak erdejében járok
Üresen kong a táj
Körülöttem a drága jó barátok
Észre sem vesznek
Fáj
Fuldoklom az elvakult tömegben
Ellep a sokaság
Egy sincs, ki látna bármit is
Hát megyek lassan
Tovább
Gyöngülő lábam megremeg a porban
Arcomba éles szilánk vág
Hangom elcsuklik a végtelen határán
Az egyetlen útitárs a
Magány
Aléltan zuhanok a mély sötétségbe
Hasztalan matat kezem
Kifacsart testem bakancsok tapossák
S én már
Nem ellenkezem.
Liebhauser Edina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése