2011. március 11., péntek

Szentimentális Kodály Központ


A Pécsi Hangzás koncertsorozat keretében a 30y lép fel március 16-án Pécsett, az európai viszonylatban is kiemelkedő, új hangversenyteremben.

Fotó: Gábor Zsófia
A koncertterem nyitó programsorozatában Pécshez kötődő előadók teszik próbára a Kodály Központ akusztikáját. Így többek között Takács Eszti és a Kiscsillag után a 30y sem maradhat ki a sorból. Biztos sokan unják már az ipszi-imádatot, de az kétségtelen, hogy a rajongók még többen vannak. Talán azzal, hogy az alternatív zenét komolyabb környezetbe helyezik, szélesebb körben is ismertebbé és elfogadottabbá válik. Ezáltal tudatva a nagyközönséggel, hogy nem csak SP-ből és Király Viktorból áll a magyar zenei ipar.

A megszokott tombolással ellentétben a csendesebb-dallamosabb Szentimentálé koncerteken jobban érvényesülnek a lélekbarlangok mélyére ható szavak. Elringatva a közönséget a megélt és elképzelt jelenetekbe, amelyek akár sajátjaik is lehetnének. Bár Beck Zoli énekhangja néha hagyhat kivetnivalót maga után, azt el kell ismerni, hogy szöveget tud írni. Sajátos stílusban, sok ismétléssel, félbehagyott mondatokkal, de a dalok újabb meghallgatásai mindig rejtenek valami felfedeznivalót, olyan értelmet, ami elsőre nem mutatta meg magát. Ehhez nyújthat segítséget a számok akusztikus előadása, amikor a szövegeket csak kíséri a gitár-zongora-dob, és nem azért van a szöveg, hogy ne egyedül táncoljon a zene. Remélhetőleg felcsendülnek dalok a tavaly év végén megjelent legfrissebb lemezről (Városember) is, hiszen kihagyhatatlannak tűnik az Ásító, a Néz vagy a Jó január hercege, amelyek szinte belesimulnak a Szentimentálés dalok sorába.

Aki tehát nem rest tavaszi hangulatba csöppenni a márciushoz képest zord időből, az hamar szaladjon el jegyet venni (1500, 2000, 2500 Ft értékben) a Kodály Központ (Pécs, Breuer Marcell sétány 4.) vagy a Pécs2010 (Széchenyi tér 7.) Infopontok valamelyikébe. Lustábbak pedig interneten, a www.jegymester.hu oldalon is válthatnak jegyeket. Mire is? 30y Szentimentálé koncertre, március 16-án, a Kodály Központba.

Egy kis ízelítőt találhattok az alábbi linken: http://szentimentale.hu/#video

Cziszer Marietta

1 megjegyzés: