2011. március 5., szombat

Határozat: elbocsátás háromszori tárgyfelvétel miatt


Néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elterveztük. Hirtelen, egy csapásra megváltozik minden. Vége lesz valaminek, és elkezdődik egy teljesen új szakasza az életünknek.

Mikor elbocsátottak harmadik tárgyfelvétel sikertelen teljesítése miatt, teljesen összetörtem. Azt hittem, vége a világnak. Szörnyű napok következtek. Egyedül töltött, átsírt órák egy sötét szobában. Csak az alvás mentett meg a zord világtól, mindig egyre több kellett belőle, nem akartam gondolkodni sem. Aztán összeszedtem magam. Felhúztam a redőnyt, felöltöztem, és elkezdtem gondolkodni mit is kezdjek magammal. Mindig csak az járt a fejemben, hogy iskolába akarok járni, tanulni szeretnék. 

Miért történt most mindez? Miért éppen most? Miért nem előbb? Majd az élet megválaszolja egyszer, és rá fogok jönni mindenre. Most azzal kell törődnöm, hogy összeszedjem magam, nem szabad depresszióba merülnöm, hiszen nincs vége a világnak, csak kaptam egy kis időt pihenni. Meghozta az élet helyettem azt a döntést, amit én magamtól soha nem tettem volna meg. Egyszerűen pihennem kell, kikészített az elmúlt pár év.
Fotó: Kuhár Anna
Most akkor mi legyen? Maradjak itt? Költözzek haza? Menjek külföldre? Meló? Nyelvtanulás? Pécs? Leányfalu? 

Akkor gondolkodjunk csak, először azt kell kitalálni, hogy hol akarunk maradni. Új életet akarok kezdeni: itt! Tehát a város már megvan. Most jöhet a melókeresés, meg persze a felkészülés a nyelvvizsgára, mert hát dolgom az ugye még nincs. A legnehezebb elhitetni azt a munkáltatókkal, hogy én kellek nekik, nálam jobbat nem találnak. Sajnos, ez még nem sikerült, de nem adom fel, mert itt kell lennem. Itt vagyok boldog, és csak itt érzem, hogy élek. Továbbra is keresem azt a helyet, ahol alkalmaznának. Hiszem, hogy mindjárt megtalálom.

Érdekes, abban soha nem kételkedtem, hogy folytatni akarom-e a sulit. Szinte magától értetődő volt, hogy újra felvételizek, és nem hagyom elveszni az éveket. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy nem akarok már jogász lenni. Így most várom a szeptembert, hogy végre visszaülhessek az iskolapadba.

Néha azért a rosszabb napokon elkeseredek és elmennék, de mintha ide ragasztották volna a talpam, valami azt súgja, maradnom kell, ki kell tartanom, mert minden rossz után jön a jó. Már felfogtam és elfogadtam, hogy így alakultak a dolgok. Nehéz volt megemésztenem, de rájöttem, attól még nem dől össze a világ, ha fél évig nem járhatok egyetemre. Végre lesz időm magamra, pihenésre, meg a saját lábamra állni. 

Egyet megtanultam. Kitartani amellett, amit szeretnék, és nem hagyni senkinek, hogy kételyeket ébresszen bennem. Küzdök tovább azzal, amit az élet hoz, és soha nem adom fel!

Kuhár Anna

2 megjegyzés:

  1. Egy apró kérdésem lenne, én most jártam ugyan így egy tárgyal és szeptembertől folytatom. A régen teljesített tárgyakat, hogy lehet érvényesíteni újra? Vagy a rendszerbe alapba benne marad minden ? :)
    A választ előre is köszi :)

    VálaszTörlés