2011. február 25., péntek

„Bátor Tábor, ahol mindig süt a Nap!”

Az élményterápiás rekreációs programokkal büszkélkedő Bátor Tábor 10 éves. Meg kell hagyni, szép kor, jól csengő jelszavak. De mit is jelent pontosan az élményterápiás rekreáció, hogyan és kiknek segít? Egy „öreg” cimbora, Grün Tamás mesélt nekünk a tábor felépítéséről és az ott szerzett tapasztalatairól.


A magyar Bátor Tábor Alapítvány által létrehozott Bátor Tábor 2001-es kezdeményezés, mely tagja a Paul Newman alapította Association of Hole in the Wall Camps nemzetközi táborszövetségnek. A Hatvan mellett elhelyezkedő táborban eleinte csak daganatos gyerekeket fogadtak, később azonban más betegségben szenvedő apróságok számára is biztosították a kikapcsolódás lehetőségét. Nyaranta 6 egyhetes turnust szerveznek, melyből 4-ben fogadnak rákos megbetegedésben, haemophiliában és JIA-ban (ismeretlen eredetű fiatalkori ízületi gyulladás) szenvedő gyerekeket, 2 turnusban pedig kifejezetten cukorbeteg lurkókat várnak. A nyári szünidő hossza sajnos behatárolja a tábor működését, de az utóbbi években tavasszal és ősszel 5 turnusban Család-, illetve Testvér Táborok rendezésére is sor kerül. Itt a beteg gyerekek a családjukkal együtt kapcsolódhatnak ki, meríthetnek erőt a küzdelemhez.
„A tábor mozgatórugói tulajdonképpen az önkéntesek,”- meséli Tamás, „ők biztosítják a gyerekeknek a támogató környezetet és az élményterápiás időtöltés megvalósulását.” A cimborák − ahogy a felügyelők saját magukat nevezik − önként jelentkező, többnyire fiatal felnőttek, akik szünidejüket, szabadságukat áldozzák a beteg gyerekek megsegítésére. Kétféle cimbora van. "A Házi Cimbora egyfajta szülői funkciót lát el, egy csoport mindennapjait koordinálja, míg a Játszó Cimborák az egyes programokat bonyolítják le.” A gyerekek ugyanis nemek szerint vannak házakba osztva, a programoknál azonban vegyes csoportokat alkotnak. A Házi Cimborák feladata az egyes csoportok felügyelete és segítése, a Játszó Cimborák pedig a játékok helyszínén várják a gyerkőcöket.
Ezek a játékok adják tulajdonképpen a tábor lényegét. Tamás elmondása szerint a méretes táborhely területén többek között van csónakázó tó, íjászpálya, zeneterem, focipálya és lovarda is. Ennek megfelelően lehet evezni, horgászni, lovagolni, de van kézműves foglalkozás, bátorkodás a magas-kötél pályán és színjátszás is. Az itt szerzett élmények feledtetik a gyerekekkel a nehéz hétköznapokat, miközben a sikerélmény révén segít nekik leküzdeni és túllépni vélt vagy valós korlátaikon. Ezáltal boldogabbak, magabiztosabbak lesznek, könnyebben értenek szót környezetükkel, illeszkednek vissza a társadalomba. Az élményterápiás rekreáció lényege tehát egy kihívás, cél megfogalmazása, annak megvalósítása, a sikerélmény feldolgozása és annak pozitív megerősítése. „A Bátor Tábor mindezt a gyerekek igényeinek megfelelően, a játékokon keresztül valósítja meg.”- összegzi Tamás a tábor fő vezérfonalát.
Eközben pedig a szülőknek sem kell aggódniuk, hiszen minden turnusban egészségügyi csoport tart állandó ügyeletet. Turnusonként két tábororvos és a gyerekek betegségétől függően 2-3 vagy akár több nővér is rendelkezésre áll. Dietetikus is van a táborban, aki többnyire a szomszédos gazdaságból származó gyümölcsökből és zöldségekből állítja össze az egészséges menüt.
Kelet-Európában egyedülálló kezdeményezés lévén nemzetközi turnusokat is szervez a Bátor Tábor Alapítvány, ahol Tolmács és Kísérő Cimborák segítségével lengyel, szlovák és cseh gyerekek is részt vehetnek a bátorkodásban.
Tamástól megtudtuk, hogy az utóbbi néhány évben a felajánlott 1%-kal sok segítséget kapott a tábor a hivatalos támogatókon kívül is, mely nagyban megkönnyítette a lebonyolítást. Reméljük, a növekvő támogatói bázis által egyre több bátorkodó gyermeknek lesz lehetősége a jövőben eljutni a táborba, ahol megtölthetik zsákjaikat mosollyal, szeretettel és magabiztosan, pozitív élményekkel harcolhatnak tovább a betegség ellen. További részleteket a hivatalos weboldalon olvashattok: www.batortabor.hu

Liebhauser Edina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése