2011. február 27., vasárnap

Ígéret van, fejlemény… hol késik?


Nemrégiben a Pécsi Közlekedési Zrt. járműveinek rossz állapotáról szóltak a helyi hírek, mostanság pedig ismét az adásvételi szerződés botrányáról lehet olvasni a sajtóban, mely még 2009-ben pattant ki. Az embereknek már csak két kérdése maradt: mikor lesz vége a perek sorozatának, és mikor kerülnek végre új buszok Pécsre?

„Még folynak tárgyalások az ügyben, a folyamat a végéhez közeledik” – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet február 22-én délután tartottak a Polgármesteri Hivatalban. A legutóbbi konferenciát ugyan el kellett halasztani Keczer László vezérigazgató betegsége miatt, mégis bíznak abban, hogy a megbeszélések hamarosan lezárulnak, és elül a botrány.
Fotó: barikad.hu

Kevesen tudják, hogy az előkerült adásvételi szerződés csak egy végső lépése volt annak a folyamatnak, amitől a szűkölködő Zrt. jelentős bevételt várt. Véletlenek sorozata, s egy újságíró szemfülessége kellett a botrány kipattanásához. Azóta már tudhatjuk, a PK Zrt. 700 millió forinttal tartozik a városvezetésnek ”pad alatti” megegyezés miatt, mely során a teljes gépparkot a Busz Rent Kft. vette tulajdonába, mely bérelhető járműveivel utaztat kis – és nagyobb turistacsoportokat Európaszerte. A neten talált információk szerint Majoros Csaba a Busz Rent vezetője, és egyben a PK Zrt. gazdasági igazgatója is, a két cég között zajlott a sokáig titokban tartott buszeladás. A megállapodás a pécsi Közgyűlés jóváhagyása nélkül létre sem jöhetett volna. Ráadásul a korábbi tulajdonosnak épp annyi bérleti díjat kell a buszokért fizetnie, mint amennyi pénzhez hozzájutott az eladás során, vagyis évente közel 2 milliárd forintot. 

A szerződést ugyan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) semmisnek nyilvánította, a végleges felbontást csak polgárjogi bíróság mondhatja ki, így nem lehet előre tudni, meddig lesz hangos a média a helyi tömegközlekedés ”viselt dolgairól”, mindenesetre a városvezetés szeretné mihamarabb lezárni ezt az igen kínos ügyet.
A tájékoztatón Csizi Péter alpolgármester nem győzte hangsúlyozni: az utazóközönség érdekei a legfontosabbak számukra, és a per ideje alatt is biztosítani kell a zavartalan közlekedést. 

A PK Zrt. önálló vagyonnal rendelkezik, mely nem érinti a pécsi költségvetést, így remélhetőleg más gazdasági folyamatot sem a város életében. Arra az égető kérdésére, miszerint mikorra várható új járművek érkezése városunkba, egyhangú választ kaptunk:
„Mindenekelőtt rendezni kell a kapcsolatot a PK Zrt. és a Polgármesteri Hivatal között, ezután lehet majd beszélni pályázatokról, beszerzésről.”

Nos, ha minden TÉNYLEG úgy történik, ahogy a hivatalban remélik, még a tavasz folyamán születhetnek cikkek a géppark lecseréléséről.

Czimermann Zsuzsa

1 megjegyzés: