A Nagy Alma igazi arca

Az amerikai filmekből mindenkiben él egy kép, hogy milyen lehet igazi New Yorker-nek lenni. Ott áll előttük Carrie Bradsaw, amint épp Manhattan vagy Soho legdrágább boltjaiban veri el a pénzt, és éli gondtalannak tűnő életét. A valóságban persze korántsem ilyen egyszerű a képlet. Az igazi New York arca ennél sokkal bonyolultabb és sokszínűbb.

Hatalmas változást várnánk, amikor egy Magyarország méretű városba jut el az ember. Hogyan férhet el 10 millió ember egyetlen városban? A válasz egyszerű: ez nem egy sima város. Minden része más és más, a negyedek külön városként is megállnák a helyüket. Az az ember benyomása, amikor az első köröket rója New York utcáin, hogy mindenhol új hangulatot talál, és sosincs elég ideje mindezt magába szívni.

De nézzük csak sorra a sztereotípiákat, amelyek élnek bennünk és fél perc alatt megdőlnek, ha a városba érünk. Először is az igaz, hogy hatalmas a város, de a felhőkarcolók nem keltenek nyomasztó érzést bennünk, és leginkább Manhattan látképére jellemzőek. A fiatalok által kedvelt és leginkább lakott Brooklynban, már kisebb 4-5 emeletes házak fogadnak minket, amelyek még kellemesebb látványt is nyújtanak a magyar panelrengetegekhez képest.

A városban számos kisebb park van, persze többségük WIFI-vel ellátva. Ezekbe jó időben a Starbucks-os kávénkkal és laptopunkkal kiülhetünk böngészni egy kicsit (az amerikaiak többségének a telefonján természetesen van internet, így ők ezt a lehetőségek nem igazán veszik igénybe. A Central Park a leghatalmasabb, hosszában nem is látjuk a végét, keresztbe azonban 20-30 perc alatt átsétálhatunk rajta, vagy akár lovas kocsikázhatunk is, ha van elég pénzünk. A park mellett áll a Metropolitan múzeum, ahol a világ minden tájáról milliókat érő műtárgyak sorakoznak. A tájékozottabbak szinte ingyen, akár 1 dollárért is körbejárhatják, mert a múzeum adományozó akciójának keretében, annyit fizetünk, amennyit szeretnénk. Éppen ezért művészek lepik el a termeket, mindenhol fiatal diákok készítik skicceiket, vázlataikat az ókori, vagy épp reneszánsz szobrokról.

Nem csak a múzeumokban találkozhatunk művészpalántákkal, rendkívül tehetséges zenészekbe botlunk minden metró megállóban. A fűrészen zenélő nőtől, az afrikai muzsikusokon át, a fiatal harmonikán játszó lányig minden hangszert, vagy épp akként használt eszközt láthatunk. Néha igazi buli hangulat is elfogja a haza igyekvő fiatalokat, melynek csupán a metró megérkezése vet véget.

Hiába élnek több millióan itt, számtalan hangulatos, a budapesti romkocsmákra (de mondhatnám akár a pécsi Cooltour Cafét is) emlékeztető kis helyet is találunk. A manhattani elit szórakozóhelyeit felváltják a Village-ban és Brooklyn-ban található olcsóbb, alternatív szórakozási lehetőségek. Az árak persze itt sem a magyar pénztárcához igazodnak: a nálunk drágának számító 350 forintos korsó sörünknek a legolcsóbb verziója is 1300 forint. Manhattanben az üzletemberek világában pedig, egy üveg Absolut vodkáért a 70 ezer forintot sem sajnálják.

Ha azonban az anyagiakra nincsen gondunk, mert dolgozunk (takarítóként is napi 100 dollárt kereshetünk), akkor a légkör rendkívül felemelő, a bánatos itthoni énünk, kint vidám, felhőtlen napokat élhet. Ha véletlenül elkeverednénk, ami amúgy elég nehéz teljesítmény (ugyanis az utcák szinte mindenhol merőlegesek, és számozottak), akkor még csak kérnünk sem kell, azonnal a segítségünkre siet valaki. Az amerikaiak alapvetően jó kedélyűek, segítőkészek és nem is olyan buták, mint ahogy azt hittem. Szinte mindenki tudta, hogy hol van Magyarország, sokan már jártak nálunk, és még pár szót is tudtak magyarul (legalább a szia ment nekik).

Bárki, aki egyszer beleharapott a Nagy Almába, biztos lehet benne, hogy a boszorkány megmérgezte, mert többet nem akar elszabadulni onnan.

Varga Krisztina