Megmerevedett. Egy óriás, veszett pingvin ugrott elé, Danténak hívták. Fejével intett Kolumbusznak, hogy kövesse. Utazásra indulnak, egy kalandra a hóval betakart városban, hogy még az embervadász szezon előtt elérjék a Falka Parkot, ami némi menedéket biztosít az emlősök e ritka fajtájának. Bátran taposták a friss, ropogós, havas ösvényt a főutcán, megbecstelenítették a szűz, fehér, kristályos masszát, ami még most is szitál, mintha az ég játszótere a földre hullana, hátha itt jobb sorsa lehet. De talán nem is… talán csillámporos plankton mező ez a pompa.
Egy pillanatra megállt Dante, figyelően felkapta a fejét, Kolumbusz is így tett, bár egyelőre nem tudta, mit füleljen, csak neszelte a zsibongó semmit, amit eddig csendnek hitt: az arctalan lármát.
A hosszú utca végéről furcsa, magas hangok törtek fel, és hirtelen kiúszott a félhomályból egy cet falka. Büszkén, méltóságteljesen siklott el az ágakból, levelekből és virágszirmokból összetapasztott házak között, miközben egy-két falánkabb állat fésűs fogaival a kavargó planktonokat legelte. Az elektromos ráják vakító fénye fölött lebegtek, amik hosszú farkaikkal a földbe gyökerezve mereven cövekeltek, körülöttük a titokzatos éjjeli lepkék hada násztáncot lejtett, hogy meghódítsák a potrohos hercegnőket, akik egy fülledt éjszaka után sóvárogtak.
Dante egykedvűen cammogott elöl, rá sem hederített a nyüzsgő sokaságra, kicsit utána Kolumbusz, aki döbbenten leste, ahogy az egyik uszonyos emlős megszigonyozott egy veszélyeztetett Japán Bálnavadászhajót, ami belecsapódott a hólepte utca egyik szegletébe és vadul pumpálta ki magából fekete, nyúlós, olajos vérét. Egy utolsót vonaglott szinte kéjesen, és a rozsda- lepte kaszni mélyén lapuló, zakatoló motor örökre elnémult. A bálnák sietve felkoncolták a tetemet: ki a hajócsavart vitte haza uzsonnának, ki a kürtőket, más inkább az ínyencfalatnak számító tőkesúlyt zsákmányolta.
A közönség fellelkesülten buzdította a vadászokat, csak a koalák egy kisebb csoportja szitkozódott, ők is csak azért, mert egy éppen házasodni készülő társuk eukaliptusz-kiskosztümje olajfoltos lett a nagy zűrzavarban.
Láttad ezt, Dante, láttad ezt! ? – kiáltott fel Kolumbusz.
- Láttam – felelte Dante. – A Japán Bálnavadászhajó igazi csemegének számít, és a piacokon sokat fizetnek érte.
- De hiszen védett!
- Itt ez a hagyomány… a tőkesúlya pedig afrodiziákum. Ne foglalkozz velük, mert téged is megölnek! Gyere, mennünk kell, messze van még a Falka Park… ott biztonságban leszel.
Továbbmentek. Maguk mögött hagyták a tetemet és a vérszemet kapott vadászokat. Egy térre értek, aminek a közepét a méltán híres Lord Ló szobra díszített, amint éppen egy izmos, felnyergelt emberen hetykén vágtat. Az emlékmű tövében egy jegesmedvesorfal strázsált: a megtorló különítmény tagjai, akik minden hónap elsején látványos kivégzésekkel szórakoztatták a városi állatokat, akik mindig szép számmal képviseltetik magukat.
Kolumbusz magára kapta tüskés, sündisznó-álcáját, hogy feltűnés nélkül tudjanak átevickélni a nyerítő, morgó, horkantó és csicsergő tömegen.
Már majdnem keresztülfúrták magukat a sokaságon, amikor egy fellelkesült orrszarvú Dantét és Kolumbuszt is átkarolta, hogy a közösségi szellem még tapinthatóbb legyen. A pingvin nem is próbált küzdeni a több tonnás, négylábú empátia ellen, bár útitársa megkísérelt egy-két erőtlen akciót szabadulása végett, de őneki is be kellett látnia, hogy bár kicsi a bors, de jobb, ha nyugton van.
- Pajtik! Hát hogy vagytok, hát hogy vagytok? – vigyorogva kérdezgette (meglehetősen magas hangon a feminin monstrum) a vendégeit.
- Jól – felelték egyszerre.
- Várjátok már a kivégzést, pajtik?
Kolumbusz láthatóan negatívan állt a kérdéshez, ezért Dante már jó előre inzultálni kezdte szúrós tekintetével, amitől az ember az alkalomhoz illő, igen velős választ tudott kipréselni magából. – Persze.
Bár akkora volt előttük a tömeg, hogy esélytelen volt bármit is látni a láthatóan népszerű produkcióból, azonban a tömeg lelkes nyerítése és üvöltése sejtette, hogy a jegesmedvék sikeresen kivégezték a gyűlölt embereket. Az örömtől eltelt rinocérosz ünneplésképpen ide-oda himbálta hóna alatt a pingvint és az álruhás Homo Sapienst.
- Nagyon örülök, hogy nem gladiátor játékok vannak – mondta Dante sorstársának -, mert akkor egy egész csorda paskolná patával az arcunkat.
Végre elengedte az óriás újdonsült barátait, akik szédült állapotukban nekidőltek egy majomnak. A baj csak az volt, Kolumbusz hegyes álruhája egy centi mélyen megbökte az emberszabásút, aki ijedtében egy elefánt elé dobta félig megcsócsált banánját, amin az látványosan elcsúszott, miközben ormányával arcon csapott egy tinédzser pontyot, aki annyira megijedt, hogy a pórázon tartott fajtiszta emberét véletlenül leikrázta. A kavarodást kihasználva, a két kalamajkát okozó szakadár odébbállhatott. Éppen időben, mert egy cilinderes gekkó sintérért kiáltott.
A nagy rohanásban egyikőjük sem ügyelt arra, hogy kulturáltan meneküljön, ezért esett meg az, hogy a figyelmetlen Kolumbusz hol egy vadkacsa- óvodáscsoportot, hol egy nyugdíjas tiszavirágfarmot molesztált figyelmetlen lábainak kapkodó lépteivel, miközben idétlen álcájának tüskéi minden kósza ökörnyálba beleakadtak, amitől úgy nézett ki, mint egy részeg matyó hímzés, vagy egy matyó hímzés, amit egy részeg csinált. Végül is (bár sok viszontagság és hápogás árán) elérték a helyi emberkertet, ahol kifújhatták magukat. Bár az adrenalin sokknak korántsem volt vége, mivel az éppen ott - tudást – legelésző kafferbivaly csoport csordavezére felkérte a matyó hímzést és a pingvint, hogy tartsanak rövid bemutatót az ázsiai emberek ketrecénél, mert a leghatározottabban emberkerti gondozóknak nézte őket, annak ellenére, hogy Kolumbusz sündisznóálcájának sörtéi pajzánul a farából meredtek bele az ehhez prűd világba.
Az álcázott, két lábon járó népi skanzen, azaz Kolumbusz, éppen belekezdett volna monológjába, de Dante jobbnak látta, hogy visszahúzza, mivel sejtette, hogy nem éppen konszolidált megfogalmazásban készül pallérozni a kérődző hallgatóság szürkeállományát… ember lévén. Így hát a pingvin - barátja helyett - heves gesztusokkal, szenvedélyesen magyarázta rögtönzött szemináriumában a bebörtönzött egyedek gyarlóságát és alsóbbrendűségük okait, amivel hatalmas ovációt csikart ki az őt hallgatók soraiból, annyira, hogy az egyik elvált, tüzes, patás nőstény meginvitálta a két jóbarátot egy tál szénára a közeli elegáns itatóba. Persze hiába tiltakoztak (főleg Kolumbusz), Miss Monstrum hallani sem akart semmiféle kifogásról, mivel a város legjobb itatójáról volt szó, a La Sabotról, és persze azért sem, mert az alfaférjét két éve megette egy orvvadász terepjáró, ennélfogva nehezen vette a visszautasítást. Így hát leintettek egy keszegtaxit, amivel szép komótosan elrobogtak a „megbeszélt” helyre, ahol Dante alkalmi rajongóját szórakoztatta, miközben Kolumbusz rögvest felkutatta a mosdót, mivel egyre jobban veszélyeztetett fajnak érezte magát.
- Mit szól, kedves Dante, az új kísérleti űrutazáshoz? – kérdezte, Mis Monstrum, miközben hatalmas szempilláinak heves, szerelmes legyezéseivel valóságos orkánokat kavart.
- Kész csoda, hogy Lajcsi, a kísérleti asztronauta túlélte a szökési sebesség viszontagságait – mondta visszafogottan a pingvin, miközben a kávéját szürcsölte meglehetősen intellektuálisan -, ezek után nincs akadálya, hogy híres vadászkutya-pilótánkat, Lajkát is biztonságosan a kozmoszba lőjük. Bár tartok tőle, Csimpánz ezredes kijelentése, hogy nemsokára állat jár a Holdon, meglehetősen elhamarkodott.
A hirtelen szerelmes kafferbivaly hölgyemény majd kiugrott bőréből, hogy végre egy értelmiségi pingvinre lelt (nagy kincs az ilyen), aki húsbavágóan őszinte bel- és külpolitikai kérdésekben. A nagy izgalomban, miközben heves szívével birkózott, az nagy lopakodva kiszökött és belopózott a mosdóba, ahol Kolumbusz felfrissítette magát és álcáját - persze cseppet sem diszkréten- éppen ezért történhetett meg az, hogy a szerelmes szív teljes valójában kukkolhata meg Ádám unokáját anya… illetve álca nélkül szült meztelenül. Az elkóborolt szív majd stroke- ot kapott a látványtól, de persze pletykás fajzat lévén rögvest visszasettenkedett Mis Monstrum szegycsontja mögé, hogy hormon-morzéval kommunikálja le a látottakat. A ropogósan friss hírek pont akkor érkeztek meg, amikor a szerelmes orkánokat kavaró emlős óriás belelendült volna a feromonok vad cseréjének előjátékába, hogy ezzel a természetes parfümmel nyűgözze le apró gavallérját, aki éppen ugrásra készült volna (elkerülendő a biológiai illatfelhőt), amikor a várva várt nedvek helyett egy irdatlan nagy pofont kapott. Rázuhant az éppen közeledő cickány- pincér borravalóra éhes emberbőr pénztárcájának bal redőjére, amitől erősen jobbra dőlt, vagy két métert, felhergelve ezzel egy kanzsiráfot és egy krumplibogarat.
A meglehetősen gusztusos illemhelyből kilépve, Kolumbusz kénytelen volt szembesülni, hogy patrónusát és barátját egy zsiráf diszkréten molesztálja hátulról, miközben egy krumplibogár éppen kilós burgonyákat próbál legyömöszölni a torkán, nem is beszélve Mis Monstrumról, aki a kiábrándító tényeket tálaló szívével próbálta rendíthetetlenül megkeseríteni a pingvin fejét azzal, hogy vadul szapulta az izmos hússal azt. Persze Kolumbusz rögtön cselekedett: a krumplibogarat belelökte egy közeli gyomirtó-tégelybe, miközben a zsiráfról lerúgta a foltokat és azokat a kafferbivaly szeme közé vágta. Az egész itató döbbenten szemlélte a látottakat, csak a cickány- pincért védelmező fésűskagyló próbálta csitítani némileg az indulatokat, balszerencséjére, mivel a vegyszertől megvakult krumplibogár belefejelte egy Spagetti Alle Vongole kellős közepébe.
Természetesen ismét futásra adták a fejüket, illetve a lábaikat, mert egyrészt már megszokták és Danténak kifejezetten hiányzott, másrészt azért mert egy éhes oroszlán ember-hátszín receptek sorolgatása közben próbálta pofozni Kolumbuszt, aki ettől határozottan zavarba jött, főleg akkor, amikor a verés odáig fajult, hogy az állatok királya incselkedve csipkedte a fenekét, hogy a lehető legpontosabban meghatározza, a kiszemelt á la carte porhanyós mivoltát. Persze a hivatalos végeredményt se a pingvin sem az ember nem várta meg.
Kétszázharmincnégy métert, ötvenkettő centimétert és nyolc millimétert menekültek észak felé, amikor végre lerázták az utolsó dühös albínópulykát is. Dante hirtelen megálljt intett.
- Itt jó lesz – mondta. Itt kell találkoznunk az összekötőmmel az ellenállástól.
- Mikor jön? – érdeklődött zaklatottan Kolumbusz.
- A Rolex napórám szerint negyed óra múlva érkezik.
A negyed óra idővel eltelt, de olyan lassan, hogy közben kitavaszodott, és a sarkon cövekelő hóállat testének szétfolyó masszájának, nem is olyan régen kristályos teste odaadóan itatta a szomjas hóvirágokat, de még mielőtt teljesen felszürcsölhették volna az olvadó idolt, egy feltuning fiáker fordult be a sarkon. A gyeplőt szorosan tartotta egy símaszkos cickány, mellette egy kigyúrt veréb trónolt peckesen.
- A kumuluszok ma szenvedélyesen szeretkeznek – súgta oda a pingvinnek a cickány.
- Igen, de a ciklonok libidója kisebb, mint a szubtrópusi monszunoké – felelt Dante, mivel ez volt a hónapokig csiszolt jelszó, amit csak erre a speciális mentőakcióra tartogatott az embervédő ellenállás.
Kolumbusz és a pingvin is felszálltak a fiákerre, de az nem akart beindulni… kellette magát.
- Megtankoltál, te szerencsétlen? – idegeskedett a sportos veréb.
- Hagyjá’ má’, hagyjá’ má’… teli van a tank embervérrel!
- Szupert csurgattál bele?
- Hogy a rák egye ki a májad! –Pattogott serényen a símaszkos – Persze, hogy nem… kilencvenötös hemoglobin sűrűségűt.
- Uraim, a szivató, a szivató! – okoskodott Dante.
A probléma megoldódott és szélsebesen repesztettek ki a városból a főúton, majd lekanyarodta egy kisebb bekötőútra, ahol a forgalom drámaian lecsökkent, hogy a lehető legnagyobb biztonságban érezhessék magukat addig, amíg meg nem érkeznek a Falka Parkba.
- Nagy mákod van – kiáltotta oda Kolumbusznak, a cickány -, ha a mentőakció csúszik, mint a takony, akkor biztos, hogy elcsípnek és eladnak kísérleti jószágnak, aztán naphosszat injekcióznak mindenféle új gyógyszerrel, vagy locsolgatnak kölnivel… pedig messze van még Húsvét. De az is lehet, hogy tenyészember lettél volna, egy igazi Don Juan valami perverz farmon, ahol sorba állnak a nőstények, főleg most, amikor elrendelték az Élőhely Foglalási programot, minden embert seggbe rúgtak… az amazonasi betondzsungel már csak történelem, ott már ezerszámra gyökereznek a fák és a leánderek, mindenféle rusnya virággal… gusztustalan.
- Ez borzalmas – sóhajtott fel Kolumbusz -, nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet. Mindenesetre köszönetet kell mondanom nektek, barátaim. Főleg neked, Dante, igaz barát vagy és… mi az a kezedben? !
- Ne haragudj! – súgta szemérmesen a pingvin.
Valószínűleg jó néhány óra eltelt, mire magához tért a szökevény ember, mert kezdett besötétedni. A fiáker a bekötőút szélén parkírozott kissé ferdén, a símaszkos cickány és a kemény veréb vérbe fagyva henyéltek a pórban, valószínűleg azért, mert Dante kezében egy krómozott, kétszer tíz a harmadikon lövetű pisztoly fénylett.
- Dante, mit csinálsz? Azt hittem, hogy barátok vagyunk!
- Hidd el, hogy ez nem személyes… csak üzlet – mormogta kissé szégyenkezve a pingvin. Egy kihalófélben lévő egyed utolsó példánya vagy… sok pénzt kapok érted.
Dante, miért teszitek ezt, miért vagytok ennyire kapzsik? – faggatta könnyes szemekkel a veszélyeztetett ember.
A pingvin szánakozó tekintettel bámult Kolumbuszra, mint aki nem érti, hogy miért nem érti a választ. - Van, aki azt mondja: „Mert megtehetjük, ezért felzabáljuk ezt a beszűkült planétát!”; mások: „Mert a mindenható Szent János Bogár nekünk adta!” Melyik tetszik jobban?
Vácity Dávid
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése