2011. február 9., szerda

Nézzünk szét a saját "házunk" táján

 Nem kell másik városba eveznünk, hogy jó dj-k munkáira tapossuk rongyosra a csizmáinkat. Pécsett is fellelhető nem egy, nem kettő ilyen figura.

            A Space Inhalerz csapata úgy döntött, hogy ezeket a tehetségeket egy nagy csokorba fogja, majd pedig február 10-én be is mutat belőlük néhány virágszálat a nagyérdeműnek a ZION-ban. Az este folyamán a keverő mögött nyolcan tevékenykednek; a jól megszokott brigád: Boci, Deadhead, SerJoe és Chromeshelter. Utóbbi dubstep-je alatt R-Nold szkreccsel, aki a Punnany Massifból lehet ismerős a közönség számára. A PTE Művészeti Karának is bemutatkozik két producere: Molez, aki szintén inkább a dubstepes vonalon mozog és Stephan Olbricht, aki inkább a deep és tech-hause világában van otthon. Neil Landen pedig az underground stílusban mutatja meg magát. „Az event első sora nagyjából meg is válaszolja a kérdést, miért választottuk a pécsi titánokat. Két pont a fontos: 1 - úgy gondoljuk, hogy nem feltétlenül kell Pécsen kívülre tekinteni ahhoz, hogy kiváló dj-ket és producereket találjon az ember illetve az Exhaler Sessionökkel a város új generációs elektronikus zenei szcénáját szeretnénk összefogni,” fejtegette nekünk Chromeshelter, a Space egyik lemezlovasa.

            A hangulat ismételten garantált, kényelmes cipőt érdemes húzni, mivel a belépők újfent nem kímélik a pénztárcánkat. A beugró éjfélig 500 Ft, utána 800-at kérnek. Kisbuszok éjszaka megint közlekednek, éjféltől robognak a ZION felé, ismételten becélozva az UNIV kolit, hazafelé pedig 4-től kezdenek el döcögni, szóval most sem kell a taxiköltségen rágódni és 4 előtt sem kell elindulni hazafelé. Chromeshelter is csak ajánlni tudja magukat. „Szeretnénk, ha olyan sok ember eljönne, mint a korábbi rendezvényeinkre, hiszen minden eddiginél változatosabb programot kínál a csütörtök.”
Aki még nem töltötte be a 18-at, az jobban jár, ha otthon marad, mivel a piros karika játszik az eseményen, nem csak most, hanem legközelebb is. Igen, lesz folytatás, ezt Chromeshelter is alátámasztotta: „folytatás a csütörtöki buli sikerétől függetlenül biztosan lesz, mert fontosnak tartjuk az első pontban említett misszió keresztülvitelét... Pontos dátumot még nem mondhatok, de ha törik, ha szakad ebben a szemeszterben még biztosan lesz egy Exhaler Session #2!”

Line up:



Facebook-os infók ITT.

Füstös Anna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése